VAOL legfrissebb hírei

Éjszakai ügyeleti szolgálatot és 24 órás otthoni ügyeleti rendszert működtet a Szova NZrt. a téli időszakban. A társaság felel az önkormányzat tulajdonában és kezelésében lévő belterületi utak hóeltakarításáért, síkosságmentesítéséért.

A Belügyminisztérium támogatásával megújult a község egyik belterületi utcája.

Szokásunkhoz híven most is beszámolunk róla, kik születtek az elmúlt időszakban a megyeszékhelyen.

Fényszennyezési kutatásokról rendeztek konferenciát az ELTE Savaria Egyetemi Központban, ahol Az éjszakai égbolt színei címmel különleges fotókiállítás is nyílt.
A férfiakra a pakisztáni törvények értelmében akár életfogytig tartó börtönbüntetés vagy halál is várhat.

A rendőrség szerint a két ember által összehangolt, dzsihadista inspirációjú merénylettervről van szó.

Magyarországon eddig mintegy ezer gyermek vesztette el szüleit a koronavírus-járvány következtében – mondta.

Pántos bodyban pózolt az énekesnő.

Számítások szerint Bige László és üzlettársai hét éven át 36 milliárd forint kárt okoztak a magyar gazdáknak – mondta a politikus.

A kormány még hétfőn meghozott döntése értelmében a diszkók péntektől január 6-ig nem fogadhatnak vendégeket.

A norvég nagymester megtartotta hárompontos előnyét és 6,5-3,5-re vezet.

Magyarországon 2014 óta ösztönzi az állam a nyugdíjas évekre vonatkozó öngondoskodást.

A kórház tájékoztatása szerint állapota stabil, és a kemoterápiás kezelések után várhatóan napok múlva hazatérhet.
Hirdetés

300 Forint | Lakás, otthon, kert, barkács | Bács-Kiskun | Baja

A férfi NB II.-es kosárlabda-bajnokság nyolcadik fordulójában hazai pályán bukott a CVSE, a SZoESE pedig az ötödik fordulóból elmaradt mérkőzését pótolta és legyőzte a kanizsai alakulatot.

„Megvédjük hazánk és Európa határait, nem adjuk föl szuverenitásunkat és megvédjük a magyar szülők jogait” – írta a miniszter.
Az elkövetők a hatalmon lévő Avami Liga ifjúsági szervezetének tagjai voltak.

Zártkörű lesz Kóbor János temetése, de a tervek szerint a rajongóknak is lesz lehetőségük elbúcsúzni a hétfőn meghalt zenésztől. A hamvait a kérésének megfelelően a Balatonba szórják majd.

Javul például az erdei kerékpáros-infrastruktúra.

Még az idei évnek sem értünk teljesen a végére, de már bizonyára sokan vannak úgy, hogy azt nézegetik, hogy a következőben mikor számíthatnak egy kis szusszanásra. Számukra jó hír, hogy jövőre öt hosszú hétvégék is lesz.

Az NB I.-es férfi sakk csapatbajnokság harmadik fordulójában a Haladás VSE-Infraplan I. hátrányból fordítva 7-5-re nyert a Makó ellen.

Jövő csütörtökön tartják a januári férfi kézilabda Európa-bajnokság alkalmából épült budapesti multifunkcionális aréna teszteseményét.

Operajelenet és rövid koreográfia létrehozására írt ki pályázatot fiatal alkotóknak a Magyar Állami Operaház.

Az 51 éves egykori tornászt múlt pénteken tüdőgyulladással szállították a soproni kórházba.
Hirdetés

4600 Forint | Divat, ruházat, ékszer | Gyõr-Moson-Sopron | Gyõr
Az államtitkár leszögezte, hogy a magyar nemzeti értékek megőrzéséhez összefogásra van szükség.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján csütörtökön és pénteken is az ország számos megyéjében várható ónos eső, majd havazás. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. érintett mérnökségei a szükséges előszórási és hóeltakarítási munkákról ütemezetten gondoskodni fognak, ahogy azt tették az elmúlt napokban is. Nemrég egy rövid, közérthető videót is készítettek arról, hogy mi alapján és hogyan avatkoznak be a kezelésükbe tartozó útszakaszokon.
Az országban továbbra is alacsony az oltási hajlandóság.

A bélyegritkaság egy érintetlen, nem használt bélyeg a legelső nyomtatott ívről Nagy-Britanniából.
A politikus szerint sem a magyar baloldal, sem Brüsszel nem akarja, hogy a magyar emberek dönthessenek saját családjuk és gyermekeik jövőjéről.
Remekül sikerült a Budo SE évzáró programja – emléklapok találtak gazdára, többen tettek sikeres kjúvizsgát.

Az öröm könnyeit morzsolták, a meghatódottság pillanatait élték át annak a családnak a tagjai, akik a múlt és a jelen szépséges összekapaszkodásának lehettek a tanúi egy esküvőn.

Egils Levits a diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. és újrafelvételének 30. évfordulója alkalmából érkezett Budapestre.

A magyar férfi kosárlabda-válogatott a 43., míg a női csapat a 28. helyen áll a nemzetközi szövetség (FIBA) által kiadott világranglistán.

Az előadás címszerepét, Józsefet Balogh Eszter jeleníti meg kivételes hangú mezzoszopránként.
Hirdetés

5000 Forint | Divat, ruházat, ékszer | Gyõr-Moson-Sopron | Gyõr
Egy rendőrségi forrás szerint a tűzoltók két órával azután érkeztek a helyszínre, hogy az első lángok felcsaptak.

A köztársasági elnök többek között a migráció kérdéséről is tárgyaltlett kollégájával a Sándor-palotában.

Az OTP Bank Liga listáját 12 találattal vezető paksi csatár nagyon örülne, ha meghívót kapna a válogatottba.

Keith Richards gitárját és a gitár dedikálásáról készült videó NFT-jét is elárverezik Los Angelesben.

Elmondta, tervezik, hogy a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozót 2 évente megrendezik.

Megválasztotta Olaf Scholzot kancellárnak szerdán a német szövetségi parlament (Bundestag).
Kontár gázszerelővel szemben emelt vádat sikkasztás és csalás miatt a Kőszegi Járási Ügyészség. A férfi tíz sértettnek több mint 3,1 millió forint kárt okozott.

A csomagokat ezúttal is a Magyar Vöröskereszt juttatja el a nélkülöző családoknak és az egyedülálló idős embereknek.

A 2022-es év választottjait kedden jelentették be.

Az estélyibe öltözött nézők maszkjaikat elegáns ruháik színéhez és stílusához igazították.

Az első vakcinaszállítmány várhatóan jövő hét elején érkezik meg Magyarországra.

Mintegy hetven éve, hogy felépült a település központjában a pálinkafőzde. Az önkormányzat által üzemeltetett intézmény közmegelégedésre szolgálja a környék lakosságát.

A közel 900 ezer forint értékű berendezés a Jurisics-vár belső udvarának kapuszínjébe került.

Tételesen cáfolta meg a Századvég szakértője a balliberális oldal hamis állításait az Orbán-kormány rezsicsökkentéséről.

Eddig 15 szálláshelyet adtak át, további 31-32 pedig kivitelezés alatt áll.

Rembrandt festménye a Rothschild család tagjainak tulajdonában van, eddig exporttilalom vonatkozott rá.