ZAOL legfrissebb hírei

A rendőrség szerint a két ember által összehangolt, dzsihadista inspirációjú merénylettervről van szó.

Sportági múzeum nyílik: a kanizsai születésű Dávid Kornél NBA-ben használt meccscipője is helyet kap
Tavasszal sportági múzeum nyílik a kosárlabda-szövetség budaörsi székházában.

Magyarországon eddig mintegy ezer gyermek vesztette el szüleit a koronavírus-járvány következtében – mondta.

Kiélezett meccsen kapott ki a jégkorong OB III. legutóbbi fordulójában a megyeszékhely csapata.
A férfiakra a pakisztáni törvények értelmében akár életfogytig tartó börtönbüntetés vagy halál is várhat.
Még az idén kezdetét veszi az a két projekt, amelyek megvalósításához közel húszmillió forint pályázati támogatást nyert a Borostyán-völgy Szolgáltató Nonprofit Kft. közreműködésével a Leader- alapból a város önkormányzata.

Pántos bodyban pózolt az énekesnő.

A futsal NB II. Nyugati csoportjának 12. fordulójában a Nagykanizsai FC újra hazai környezetben mérkőzhetett, és ezúttal győzött is.
Az FC Nagykanizsa csütörtökön 13 órakor az Érdi VSE-t látja vendégül a labdarúgó NB III.-ban: a két csapat a 16. fordulóból elhalasztott meccset pótol az Olajbányász-stadionban, és ezzel a kilencven perccel teljes lesz a Nyugati csoport őszi eredménysora.

A Zala Optika Kupáért írták ki a Sport XXI. tehetségnevelő programban szereplő korosztály (U12) számára az idei utolsó atlétikai versenyt, ami most már teremben zajlott, nevezetesen az Ostoros Károly Csarnokban.

A hétvégén újabb fordulót rendeztek az NB II-es röplabdabajnokságban, ahol a ZTE RK férfi együttese hazai pályán, a női csapat pedig idegenben kapott ki.
Számítások szerint Bige László és üzlettársai hét éven át 36 milliárd forint kárt okoztak a magyar gazdáknak – mondta a politikus.

A kormány még hétfőn meghozott döntése értelmében a diszkók péntektől január 6-ig nem fogadhatnak vendégeket.

A norvég nagymester megtartotta hárompontos előnyét és 6,5-3,5-re vezet.
Hirdetés

300 Forint | Lakás, otthon, kert, barkács | Bács-Kiskun | Baja
December 12-én, vasárnap 16.30- kor az Összefogás Botfáért Egyesület szervezésében a botfai közösségek adnak karácsonyi műsort az Erdődy -Hüvös kastély parkjában, a mindenki karácsonyfájánál.

Magyarországon 2014 óta ösztönzi az állam a nyugdíjas évekre vonatkozó öngondoskodást.

A 76-os főúton Zalaegerszeg határában, a városból kivezető oldalon egy személyautó megcsúszott és szalagkorlátnak ütközött szerda késő délután.

A kórház tájékoztatása szerint állapota stabil, és a kemoterápiás kezelések után várhatóan napok múlva hazatérhet.

Folytatjuk értékelő sorozatunkat, ezúttal a Zala megyei labdarúgó-bajnokság II. osztálya csapatainak őszi szereplését értékelik az edzők. Hasonlóan múlt heti összeállításunkhoz, amikor az I. osztály trénerei szólaltak meg, most is a mezőny első felében tanyázó együttesekkel kezdjük kétrészes értékelésünket.

Csütörtökön és pénteken az ország számos megyéjében várható ónos eső, majd havazás, így Zalában is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. érintett mérnökségei a szükséges előszórási és hóeltakarítási munkákról ütemezetten gondoskodni fognak, közölte a társaság.

„Megvédjük hazánk és Európa határait, nem adjuk föl szuverenitásunkat és megvédjük a magyar szülők jogait” – írta a miniszter.

Javul például az erdei kerékpáros-infrastruktúra.

Jövő csütörtökön tartják a januári férfi kézilabda Európa-bajnokság alkalmából épült budapesti multifunkcionális aréna teszteseményét.

Operajelenet és rövid koreográfia létrehozására írt ki pályázatot fiatal alkotóknak a Magyar Állami Operaház.
Hirdetés

4600 Forint | Divat, ruházat, ékszer | Gyõr-Moson-Sopron | Gyõr
A Pannon Tükör regionális kulturális folyóirat az alapításának huszonötödik évfordulóján, tavaly hozta létre a Pannon Tükör díjat, amelyet azoknak a szerzőknek adományoz líra, próza és kritika kategóriában, akik közel állnak a lap szellemiségéhez, publikációik kiemelkedő jelentőségűek a lap életében.

Az 51 éves egykori tornászt múlt pénteken tüdőgyulladással szállították a soproni kórházba.
Az államtitkár leszögezte, hogy a magyar nemzeti értékek megőrzéséhez összefogásra van szükség.

A tévhitekkel ellentétben a műfenyőkkel többet ártunk a környezetünknek, mint élő vagy vágott fa vásárlásával.
Az országban továbbra is alacsony az oltási hajlandóság.

A bélyegritkaság egy érintetlen, nem használt bélyeg a legelső nyomtatott ívről Nagy-Britanniából.
A politikus szerint sem a magyar baloldal, sem Brüsszel nem akarja, hogy a magyar emberek dönthessenek saját családjuk és gyermekeik jövőjéről.
Még egy hétig tart az adventi gyűjtés a hévízi református gyülekezetben, ahol jövő szerdáig várják a rászorulóknak szánt adományokat.

Több mint 18 millió forintos állami támogatásból felújították Döbröce orvosi rendelőjét. A beruházást a Magyar falu program (MFP) finanszírozta.

Az öröm könnyeit morzsolták, a meghatódottság pillanatait élték át annak a családnak a tagjai, akik a múlt és a jelen szépséges összekapaszkodásának lehettek a tanúi egy esküvőn.
Hirdetés

5000 Forint | Divat, ruházat, ékszer | Gyõr-Moson-Sopron | Gyõr

Egils Levits a diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. és újrafelvételének 30. évfordulója alkalmából érkezett Budapestre.

A magyar férfi kosárlabda-válogatott a 43., míg a női csapat a 28. helyen áll a nemzetközi szövetség (FIBA) által kiadott világranglistán.

Az előadás címszerepét, Józsefet Balogh Eszter jeleníti meg kivételes hangú mezzoszopránként.

A Narratíva című podcast legújabb adásában Heiter Dávid Tamás szerkesztő-műsorvezető Bayer Zsoltot új cikksorozatáról is kérdezte.

A köztársasági elnök többek között a migráció kérdéséről is tárgyaltlett kollégájával a Sándor-palotában.

Az OTP Bank Liga listáját 12 találattal vezető paksi csatár nagyon örülne, ha meghívót kapna a válogatottba.

Keith Richards gitárját és a gitár dedikálásáról készült videó NFT-jét is elárverezik Los Angelesben.

Elmondta, tervezik, hogy a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozót 2 évente megrendezik.

Megválasztotta Olaf Scholzot kancellárnak szerdán a német szövetségi parlament (Bundestag).

Egy lakatlan, Kossuth Lajos utcai családi ház udvarán álló kiszáradt kútban raboskodott a pórul járt állat.
December hatodikán nem csak a Zala Megyei Szent Rafael Kórház gyermekosztályát látogatta meg a tűzoltók segítségével a Mikulás, hanem meglepetésszerűen feltűnt a Keszthelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon is.

S ha már a tavalyi kihagyás után eljött, rögtön két eltérő témájú előadást tartott.

155,2 millió forintot adtak rajongók a füzetért, amelybe a sztár a Rockyról szóló ötleteket jegyezte le.

A felvételek szerint a baloldal miniszterelnök-jelöltje nem igazán híve a spórolásnak, csak a magyar embereket szeretné erre rávenni.

Az első vakcinaszállítmány várhatóan jövő hét elején érkezik meg Magyarországra.

Az átadást hétfőn este bonyolították le a fürdő fedett gyermekélményfürdő részében.