Tech kategória legfrissebb hírei

A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
Összesen 1 GW energiát lesz képes előállítani egy, a csernobili lezárt zóna területére tervezett szélerőműpark. A projektnek vannak buktatói, de ha sikerül, annak szimbolikus jelentése is lehet a nukleáris katasztrófa utóhatásait elszenvedő területen.
Probléma ütötte fel a tejét a Telekom tévészolgáltatásiban vasárnap éjjel.

Informatikai környezetük modernizálásához a vállalatok helyi rendszereiket frissíthetik, felhőszolgáltatásokkal kapcsolhatják össze vagy felhőbe vihetik, de alkalmazzák a három megközelítés bármely kombinációját vagy mindegyikét, a transzformáció mindig összetett folyamat - mutatott rá legújabb jelentésében a Kyndryl. A bonyolult feladat megoldását az IT infrastruktúra szolgáltató nyílt platformmal segíti, amelyen az üzemeltetési adatok mesterséges intelligenciával és iparági szakértelemmel találkoznak.
Brutálisan csökkent az ára, pedig kiváló mobil, némi megkötéssel.
A minta nem sokkal nagyobb, mint egy „kifejlett hörcsög”, de naprendszer keletkezésének titkairól is árulkodhat.
Komoly lépést tettek az öregedés megértése felé az ELTE genetikusai, Vellai Tibor és Sturm Ádám. Kutatásuk szerint a DNS mobilis részei, vagyis a transzpozábilis elemek mozgásuk következtében túlságosan destabilizálják genetikai kódunkat, ami az öregedés hátterében állhat.

A mesterséges intelligencia megoldásai a közigazgatásba is begyűrűznek. Melyek az eddigi tapasztalatok az AI alkalmazása során, mire kell figyelni ezen megoldások bevezetésekor és melyek a legfőbb alkalmazási területek?
Az Amazon két olyan cégbe is jelentős összeggel szállt be, amelyek segíthetnek lassítani a globális felmelegedést.
A Bennu aszteroidából még 2020-ban vett mintát az OSIRIS-REx, azóta a Föld felé tartott, hogy ledobja a rakományt. A küldetés magyar idő szerint vasárnap délután zárult le a sikeres visszatéréssel.
Egyelőre úgy tűnik, nem élte túl a Holdon töltött 14 napos éjszakát a két indai űreszköz, a Vikram és a Pragyan.

Viya analitikai és adatmenedzsment platformját bővítő, szolgáltatásként működő képességeket jelentett be az SAS éves technológiai konferenciáján. Az új eszközök a felhőben bárhonnét elérhető környezetet kínálnak az AI modellek és alkalmazások gyors fejlesztéséhez, több programozási nyelvet támogatnak, és a skálázható számítási kapacitásokhoz is közvetlen hozzáférést adnak.
Nem fog értelmetlen és kiábrándító hardverfrissítést piacra dobni a Valve.
A manhattani szövetségi bíróság foglalkozik azzal a keresettel, amelyben lopással vádolta meg George R. R. Martin, a Trónok harca szerzője az OpenAI-t.
Hirdetés

300 Forint | Lakás, otthon, kert, barkács | Bács-Kiskun | Baja
Az Apple és a Qualcomm meglehetősen ellentmondásos kapcsolata volt az egyik oka annak, hogy a cupertinóiak házon belül próbáltak 5G-s modemet fejleszteni. Úgy tűnik viszont, valami hibádzik ezzel, ugyanis kénytelenek voltak visszatérni régi partnerükhöz, további három évvel meghosszabbítva a szerződésüket.

A digitális szórakozás költségei és lehetőségei jelentősen nőttek az elmúlt években, így nem árt időnként utánaszámolni, mennyit is adunk ki ezekre havonta.
The post Lopakodva vált az egyik fő kiadásunkká a digitális rezsi first appeared on 24.hu.

Az öregedés megértése felé tettek lépést az ELTE genetikusai.
Az amerikai Cisco a szintén amerikai Splunk nevű vállalatot vásárolja meg, ha arra a trösztellenes hatóságok is rábólintanak.

A teljesítményre és takarítási képességekre nem lehet panasz, de a szoftveres oldalon hajmeresztőek a problémák – főleg a magas ár ismeretében.
The post Méregdrága, és ehhez mérten elég buta a Philips új robotporszívója first appeared on 24.hu.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
2021-ben még milliárd dolláros kereskedelmet hozott össze a piac, egy friss jelentés szerint ezek az idők nagyon csúnyán elmúltak.
Óriási botrány tört ki Spanyolországban, még 12 éves is akad az áldozatok között.
Elon Musk korábban azt állította, egyetlen majom sem halt meg amiatt, hogy chipet ültettek az agyukba. A jelek szerint más a valóság.
A Google egy olyan változást jelentett be a nála létrehozott fiókok működésével kapcsolatban.
Hirdetés

4600 Forint | Divat, ruházat, ékszer | Gyõr-Moson-Sopron | Gyõr
Magyar vevők számára potenciálisan ismerős nevek is lehúzták már a rolót.
Az elmúlt majdnem 20 évben több mint 1900 régészeti leletet találtak már Peru fővárosában, Limában. Most újabbakkal gazdagodott a gyűjtemény.
Már így is hangulatjelek ezreiből válogathatunk, de most újabb 118-at hagytak jóvá, így valamikor 2024-ben már ezeket is használhatjuk majd minden platformon.
Hoszáng Péter az Év csillagászati fotósa zsűrijének véleménye szerint egy montázsolt képet adott be, amit tilt a versenykiírás, így a képét kizárták a versenyből.
Nemcsak hogy sokan szeretnének dolgozni az alábbi cégnél, de azok a szerencsések, akik állást kaptak itt, nem is akarnak máshova menni. És nem az Apple-ről, de nem is a Google-ről van szó, hanem egy jól ismert japán vállalatról.

A hatóság gyanúja szerint a társaság tisztességtelen gyakorlatot folytatott a terminálok borravaló-választási folyamata során.
A mobiltelefónia egyik őshazájának tekinthető Finnország három nagy mobilszolgáltatója úgy döntött, felfüggeszti a Xiaomi okostelefonok árusítását a kínai vállalat háborús hozzáállása miatt.

A Google rengeteg projektet hagyott félbe, kaszált el vagy cserélt le másik, néha jobb, néha rosszabb szolgáltatásra. Megmutatjuk az emlékezetes bukásokat.

A Motorola Edge 40 Neo ár/érték arány tekintetében az egyik legjobb mobil a jelenlegi középkategóriás kínálatban.
The post Itt egy remek készülék, ha 150 ezer forint környékén keres okostelefont first appeared on 24.hu.
Akár még meg is érheti, ha inkább most veszi meg.
Hirdetés

5000 Forint | Divat, ruházat, ékszer | Gyõr-Moson-Sopron | Gyõr
A NASA Marson járőröző Perseverance roverje jelenleg a Jezero-kráterben kutat az ősi élet nyomai után. Közben egy furcsa alakú sziklát is sikerült lefotóznia.

Az Év Digitális Faluja díjakat a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. ítéli oda évente a technológiai innovációkat alkalmazó 5000 lakos alatti Kárpát-medencei települések számára.
Új akkuegészség-javító funkció érkezett az iOS 17-tel: az iPhone 15-ös modellek tulajdonosai egy ügyes beállítással gondoskodhatnak arról, hogy minél tovább maradjon jó állapotban az „energiaszolgáltató”.
Már hivatalosan is lehet több profilunk a Facebookon, trükközés nélkül, miután a közösségi oldal maga vezette be az új funkciót. Ráadásul ezek kezelése is egyszerű és kényelmes lesz, nem kell állandóan ki- és bejelentkezni, ha váltani szeretnénk köztük.

A média jövőjét és a mesterséges intelligencia hatásait vitatta meg az NMHH Médiatudományi Intézete.

A hatalmas felháborodást kiváltó terveket sutba dobva, egy sokkal barátságosabb megoldással állt elő a vállalat.
Mesterséges intelligenciára (MI) alapuló energiamenedzsment-megoldást jelentett be a Schneider Electric. Az újdonsággal a vállalati döntéshozók az eddigieknél gyorsabban férhetnek hozzá a cégük energiafelhasználási és fenntarthatósági adataihoz. Az új rendszer zártkörű béta tesztje szeptemberben indul és várhatóan az év végén, illetve 2024 elején lesz szélesebb körben is elérhető.

A hatalmas felháborodást kiváltó terveket sutba dobva, egy sokkal barátságosabb megoldással állt elő a vállalat.
Musk azt állítja, hogy minden kísérleti állat már közel volt a halálhoz, de a Neuralink feljegyzései szerint ez nem egészen igaz. Ez pedig nem csak állatjogi kérdés, és egészen súlyos következményei lehetnek.
Különben hibásan működhet az előző mobilon lévő adatok átvitele.
Ha innen nézem győzelem, ha onnan, akkor vereség: „csak” 376,36 millió euróra büntetné az Európai Bizottság az Intelt, holott korábban 1,06 milliárdos büntetést helyezett kilátásba. A vád közben nem változott: az Intel kiszorítja a piacról a konkurens chipeket.

Öt év alatt 30 százalékkal gyorsult az ügyintézés.
Vincent Zhong egy képernyővel és egy PS5 kontrollerével kötötte össze az Apple új mobilját, az iPhone 15 Prót, az eredmény pedig igen élvezhető lett.

A dappGambl kutatása kijózanító eredményeket hoz: az NFT-k 95 százaléka már már tényleg egy fillért sem ér.
A kutatás szerint a vezetők a mesterséges intelligencia alkalmazásában látják a jövőt.
Dokkolt üzemmódban állítólag az Xbox Series S nyomában van.