Csongrád Megye legfrissebb hírei

A képviselőjelöltek közösségi oldalukon számoltak be a hírről.

Szinte már csak néhány óra van hátra a történelmi pillanatig, holnap este megnyitja kapuit a szurkolók előtt is a Felső Tisza-parton megépült Pick Aréna. 20.45-től pedig jön a férfi kézilabda Bajnokok Ligája-csoportkör 10. fordulójában „a hét meccse”, a Pick Szeged–THW Kiel.

A Junior Achievement Magyarország Innovációs Versenyt hirdetett egészségügyi érdeklődésű diákok számára.

A Szegedi Nemzeti Színház pénteken 19 órakor mutatja be a Kisszínházban Cédric Chapuis 2013-ban színpadon debütált Élet-ritmusra című monodrámáját, amit a teátrum dramaturgja, Varsányi Anna fordított magyarra. A próbafolyamat tavasszal kezdődött, most zajlik a főpróba hete a humorral és játékossággal teli darabnak, szerdai sajtónyilvános próbát tartottak.

További megvásárolható helyek szabadulnak fel a PICK Aréna csütörtöki megnyitórendezvényére – olvasható a kézilabdacsapat honlapján.

A buszpályaudvar váróterme mellett létesült, a Hétkerék Egyesület által pályázott és építtetett 12x25 méteres műjégpályát szombaton, 17.30-kor adják át Kisteleken.

Szerdán rendezte meg a tudományos diákköri konferenciáját (TDK) a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának Tudományos Diákköri Tanácsa.

A negyvenezredik látogatót köszöntötték szerdán a Móra-múzeum Sisi-kiállításán. Farkas Mária és Érchegyi Tamás Budapestről érkeztek, színházlátogatás után tértek be a kultúrpalotába.

Az ajándékozás öröme – vagy kényszere – száz éve is lázban tartotta az embereket advent idején.

A polgárőr-egyesület már évek óta karácsonyi adománygyűjtést szervez a rászoruló családok számára, így történt ez ebben az évben is.
Budapesten a Nemzeti Lőtér volt a házigazdája a sportlövők 25–50 méteres fedett pályás országos bajnokságának.

Bár a hétvégi zord időjárás miatt több meccset elhalasztottak, a tabellára pillantva a téli szünethez érve biztonsággal kijelenthető, hogy idén mindkét Csongrád-Csanád megyei csapat stabilan szerepelt a labdarúgó NB III. Közép csoportjának feléhez érve.
Hirdetés

300 Forint | Lakás, otthon, kert, barkács | Bács-Kiskun | Baja

Sík Sándor katolikus pap, piarista szerzetes, költő a két háború között a szegedi egyetem professzora és Radnóti Miklós atyai jóbarátja volt.

Ismét telefonos csalók próbálnak meg adatokat kicsalni az emberektől – derült ki az Internet tudatosan – online is biztonságban oldal felhívásából.

Civilek bevonásával kutatják a többféle veszélyes kórokozót, köztük a krími-kongói vérzéses lázat okozó vírust is terjesztő Hyalomma kullancsot.

Erős forgalom van a körutakon, sugárutakon.


Csütörtökön 20.45-től jön a 226. BL-meccs, immár nem az újszegedi sportcsarnokban, hanem a Felső Tisza-parton megépült Pick Arénában. A történelmi első találkozóra az akkori mezőny legjobbjával, Mezei Richárddal emlékeztünk vissza.


A férfi tekézők keleti régiós bajnokságáról a Zengő Alföld Szegedi TE-ből ketten (Karsai László, Stréer Tamás) jutottak tovább az országos bajnokság 32-es mezőnyébe.

A vásárhelyi közétkeztetési intézmény több dolgozója is kérte a HMSZ Zrt. korábbi pénzügyi vezetőjét, hogy nézze át az új, magánszolgáltatóval kötött szerződésüket. A konyhai dolgozók nem az új munkáltató szakmai hitelességét kérdőjelezték meg, hanem a helyi vezetését.

Európa egyik legszigorúbb állatvédelmi törvénye lett a miénk, miután eghangúlag fogadta el a parlament a törvény szigorításait. A jövőben szabadságvesztés járhat az állatviadalokon való részvételért: a kidolgozásban Veprik Róbert is részt vett a Nemzeti Állatvédelmi Tanács elnökeként.
Hirdetés

4600 Forint | Divat, ruházat, ékszer | Gyõr-Moson-Sopron | Gyõr

Csongrád jövőképét határozza meg a most készülő dokumentum: ez alapján alakítják ki a város jövőbeni fejlesztési irányait, illetve hogy milyen uniós forrásokra pályáznak a 2021–2027-es költségvetési időszakban. A készülő stratégia kialakításába a helyi lakosokat is bevonják, a csongrádiak egy kérdőív kitöltésével mondhatják el véleményüket.

A rendőrségre 2020. szeptember 26-án hajnalban érkezett bejelentés, hogy Mindszenten két fiatal kidöntött egy közlekedési táblát, majd azzal és egy seprűnyéllel – előzetes szóváltást követően – rátámadtak egy helybéli férfire. A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett.



Erős a forgalom a főutakon, így az Algyői, Dorozsmai, Bajai úton, Szabadkai úton valamint a sugárutakon, de ugyanez a helyzet a lámpás körforgalom körül és a külső körutakon is.

A szegedi rendőrök elfogtak egy 16 éves fiút, aki öt kerékpárt lopott el a Tisza-parti városban.

Munkássága mellett az Ybl-díjas építész Szegedhez és a Tiszához fűződő különleges kötődéséről is képet kaphattak a Vesmás Péterről szóló portréfilm bemutatójának résztvevői. A vetítés után közönségtalálkozó keretében az építésszel Golda János akadémikus beszélgetett.

A vírus ellenére idén is havonta tartott adományosztást a Magyar Vöröskereszt algyői szervezete, az idei utolsó alkalmat hétfőn tartották meg.

Vasárnapig időpontfoglalás nélkül lehet beadatni a koronavírus elleni vakcinát megyénkben is.
Hirdetés

5000 Forint | Divat, ruházat, ékszer | Gyõr-Moson-Sopron | Gyõr

Nem lehet rossz meló Mikulásnak lenni. Tulajdonképpen az év nagy részében csak a jó gyerek – rossz gyerek listát kell finomítgatni egy kényelmes karosszékben.
Nem sikerült a visszavágás, 1–0-s vereséget szenvedett a Makó FC.
Két helyszínen is a ráadásban befújt és értékesített büntető döntött a labdarúgó NB I. 15. fordulójában.

Vendégszereplés várt a Szegedi VE férfi vízilabdázóira az OB I. 11. fordulójában.

A nagyjából 50 éves, mostanra elöregedett technológiája miatt a régi víztorony képtelen ellátni a feladatait.

A legfrissebb közlekedési információk.

A szomszédos üdülőhelyekre a megfelelő papírokkal elutazhatunk, azonban a korlátozások és a vírus még sokakat visszatart.

A labdarúgó NB II 19. fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Szent Gellért Fórumban a Nyíregyháza együttesét fogadta, amely ugyan 0–2-ről egyenlített, de végül Gajdos gólja eldöntötte a három pont sorsát.

A Sándorfalvi Piacon találkozhattak a gyerekek vasárnap délután a Mikulással, hogy énekeljenek neki és fotózkodhassanak vele. A civil szövetség pedig elrejtett a belvárosban 40 édességes zacskót, így aki ügyes volt, szerezhetett csomagot a nagyszakállútól.

Vörös Zsolt tevékenysége korántsem csupán a szereplők szövegének közvetítéséből áll.

Három autóval járta be Kiskundorozsma központját a Mikulás vasárnap este. Mögötte még egy piros színű autó is ment, melyből különböző karácsonyi dalok szóltak, a Nagyszakállú biztonságáról pedig a helyi polgárőrök gondoskodtak.

Az egykori makói és röszkei labdarúgó, Pipic Barnabás (25) érdekes munkát választott magának: miután elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetemet.

Negyedik alkalommal rendezte meg a SzeretetSüti jótékonysági akciót Hódmezővásárhelyen a Tiszta Szívvel Egyesület. Idén a Kozmutza Flóra intézményt támogatják a süteményvásáron befolyt összeggel.

Keddig kell jeleznie a szülőknek a házi gyermekorvosoknál vagy a vegyes praxisban, hogy szeretnék beoltatni 5 és 11 év közötti gyermeküket.

Korán, a 33. héten született, majd csecsemőkori agybénulást szenvedett. Később kiderült, epilepsziás is.

Kevés kisgyereknek van olyan jó dolga, mint a kétéves tápéi Sárközi Balázsnak, aki nem jár bölcsődébe, mégsem unatkozik napközben.