BAON legfrissebb hírei

A rendőrség szerint a két ember által összehangolt, dzsihadista inspirációjú merénylettervről van szó.

Magyarországon eddig mintegy ezer gyermek vesztette el szüleit a koronavírus-járvány következtében – mondta.

Pántos bodyban pózolt az énekesnő.

Nyugodt hangulatban telt a kedd esti közmeghallgatás Felsőlajoson, ahol csupán néhány észrevételt tettek a lakosok, jelentős, települést érintő probléma nem került elő a felszólalásokban.
A férfiakra a pakisztáni törvények értelmében akár életfogytig tartó börtönbüntetés vagy halál is várhat.
Hosszított nyitva tartás lesz pénteken a Városrendészet ügyfélszolgálatán
Számítások szerint Bige László és üzlettársai hét éven át 36 milliárd forint kárt okoztak a magyar gazdáknak – mondta a politikus.

A kormány még hétfőn meghozott döntése értelmében a diszkók péntektől január 6-ig nem fogadhatnak vendégeket.

A norvég nagymester megtartotta hárompontos előnyét és 6,5-3,5-re vezet.
A belvárosban pótolt korábban kivágott lombosokat a Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Nonprofit Kft.

Magyarországon 2014 óta ösztönzi az állam a nyugdíjas évekre vonatkozó öngondoskodást.

Pálinkaszentelő misét tartottak hétfőn a kalocsai Szent István király templomban.

A kórház tájékoztatása szerint állapota stabil, és a kemoterápiás kezelések után várhatóan napok múlva hazatérhet.

„Megvédjük hazánk és Európa határait, nem adjuk föl szuverenitásunkat és megvédjük a magyar szülők jogait” – írta a miniszter.
Hirdetés

300 Forint | Lakás, otthon, kert, barkács | Bács-Kiskun | Baja
Az elkövetők a hatalmon lévő Avami Liga ifjúsági szervezetének tagjai voltak.

Zártkörű lesz Kóbor János temetése, de a tervek szerint a rajongóknak is lesz lehetőségük elbúcsúzni a hétfőn meghalt zenésztől. A hamvait a kérésének megfelelően a Balatonba szórják majd.

Javul például az erdei kerékpáros-infrastruktúra.

Leaszfaltozták az új kerékpárutat a Kossuth utcán az 53-as főúttól a vasútállomásig, a hétvégén már az útburkolati jeleket festették a szakemberek.

Jövő csütörtökön tartják a januári férfi kézilabda Európa-bajnokság alkalmából épült budapesti multifunkcionális aréna teszteseményét.

Operajelenet és rövid koreográfia létrehozására írt ki pályázatot fiatal alkotóknak a Magyar Állami Operaház.

Jogerősen két és fél év börtönre, egy év járművezetéstől eltiltásra és öt év kiutasításra ítélték azt az ukrán embercsempészt, aki menekülés közben négy afgán migránssal autójában Mélykúton egy ház falának csapódott.
Elindult a halasi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat cipősdoboz-akciója

Számos ritkaságot ismerhet meg a közönség a sportág nagy egyéniségeiről.

Tábortűznél melegedő migránsokat fogtak a dunafalvai polgárőrök kedd hajnalban.
Hirdetés

4600 Forint | Divat, ruházat, ékszer | Gyõr-Moson-Sopron | Gyõr

Az embercsempészek egy és négy év közötti börtönbüntetést kaptak, mert másfél hónap alatt több mint 500 migránst juttattak át Angliába a Csatornán.

Bachruch Károly ötvösmester 1896-os remekműve május végéig tekinthető meg.
A fogyasztás 100 megawattal haladta meg a február 11-én mért rekordot.
Az országban továbbra is alacsony az oltási hajlandóság.

A bélyegritkaság egy érintetlen, nem használt bélyeg a legelső nyomtatott ívről Nagy-Britanniából.
A politikus szerint sem a magyar baloldal, sem Brüsszel nem akarja, hogy a magyar emberek dönthessenek saját családjuk és gyermekeik jövőjéről.

Lezárult az Önkéntesség Magyarországi Éve.
Egy rendőrségi forrás szerint a tűzoltók két órával azután érkeztek a helyszínre, hogy az első lángok felcsaptak.

Elhunyt II. Erzsébet egyik legfőbb bizalmasa, aki végig támogatta uralkodása alatt.
A lezuhant katonai helikopter fedélzetén mások között az ország hadseregének vezérkari főnöke, Bipin Ravat tábornok és felesége utazott.
Hirdetés

5000 Forint | Divat, ruházat, ékszer | Gyõr-Moson-Sopron | Gyõr

A vásárlók jelentős része az utolsó héten szerzi be a karácsonyfát.

A Kalocsai Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vettek egy fajszi férfit, aki a gyanú szerint a településen közel fél tucat betöréses lopást követett el társával.

A Narratíva című podcast legújabb adásában Heiter Dávid Tamás szerkesztő-műsorvezető Bayer Zsoltot új cikksorozatáról is kérdezte.

A város hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat.

A köztársasági elnök többek között a migráció kérdéséről is tárgyaltlett kollégájával a Sándor-palotában.

Az OTP Bank Liga listáját 12 találattal vezető paksi csatár nagyon örülne, ha meghívót kapna a válogatottba.

Keith Richards gitárját és a gitár dedikálásáról készült videó NFT-jét is elárverezik Los Angelesben.
Száznegyvenmillió forint értékű hamis parfümöt találtak az M1-es autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszán két Budapestről érkező teherautóban – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-t.

Korábban megírtuk, már a NAV is nyomoz a Cseh Katalinhoz köthető cégháló ügyében. A Mandiner felkereste a hatóságot, valóban házkutatás történt-e a momentumos politikushoz köthető telephelyen, és ha igen, milyen ügyben.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.

Kevesebb vizet, áramot és gázt kellene elhasználnia a magyaroknak – ezt még korábban nyilatkozta a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter. Kíváncsiak voltunk, mit gondolnak a baloldal miniszterelnök-jelöltjének kijelentéseiről megyénkben.

A baleset a az 5402-es út 43-as kilométerszelvényénél történt szerdán dél körül.
Nincs egyetértés a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételéről az Andrej Babis ügyvezető cseh kormányfő vezette leköszönő, illetve a Petr Fiala kinevezett kormányfő most formálódó kabinetje között.

155,2 millió forintot adtak rajongók a füzetért, amelybe a sztár a Rockyról szóló ötleteket jegyezte le.

A felvételek szerint a baloldal miniszterelnök-jelöltje nem igazán híve a spórolásnak, csak a magyar embereket szeretné erre rávenni.

Az első vakcinaszállítmány várhatóan jövő hét elején érkezik meg Magyarországra.