Bács-Kiskun Megye legfrissebb hírei

Nyugodt hangulatban telt a kedd esti közmeghallgatás Felsőlajoson, ahol csupán néhány észrevételt tettek a lakosok, jelentős, települést érintő probléma nem került elő a felszólalásokban.

Pálinkaszentelő misét tartottak hétfőn a kalocsai Szent István király templomban.

Leaszfaltozták az új kerékpárutat a Kossuth utcán az 53-as főúttól a vasútállomásig, a hétvégén már az útburkolati jeleket festették a szakemberek.

Jogerősen két és fél év börtönre, egy év járművezetéstől eltiltásra és öt év kiutasításra ítélték azt az ukrán embercsempészt, aki menekülés közben négy afgán migránssal autójában Mélykúton egy ház falának csapódott.
Hosszított nyitva tartás lesz pénteken a Városrendészet ügyfélszolgálatán
A belvárosban pótolt korábban kivágott lombosokat a Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Nonprofit Kft.
Elindult a halasi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat cipősdoboz-akciója

Tábortűznél melegedő migránsokat fogtak a dunafalvai polgárőrök kedd hajnalban.

Lezárult az Önkéntesség Magyarországi Éve.

A Kalocsai Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vettek egy fajszi férfit, aki a gyanú szerint a településen közel fél tucat betöréses lopást követett el társával.

A város hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat.

Kevesebb vizet, áramot és gázt kellene elhasználnia a magyaroknak – ezt még korábban nyilatkozta a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter. Kíváncsiak voltunk, mit gondolnak a baloldal miniszterelnök-jelöltjének kijelentéseiről megyénkben.

A baleset a az 5402-es út 43-as kilométerszelvényénél történt szerdán dél körül.

Szinte csak oltatlanok érkeznek a kalocsai Covid-mintavételi pontra, derült ki a Kalocsai Mentőállomás és az őket segítő önkéntesek nem reprezentatív kutatásából.
Hirdetés

300 Forint | Lakás, otthon, kert, barkács | Bács-Kiskun | Baja

A Szeged felé vezető oldalon forgalomkorlátozásra kell számítani.

A szolgálatot teljesítő rendőrök kedden összesen 224 határsértőt tartóztattak fel és 128 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.

A járványhelyzet miatt nem tudnak annyit versenyezni a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület tagjai.

Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület is képviselteti magát a kecskeméti Téli Fényünnepen. A mottó, a célkitűzés változatlan: éltetik a helyit, az igazit.
A Tél szépsége címmel fotópályázatot hirdet a FANER Sport és Kulturális Egyesület csapata gyermekeknek és felnőtteknek.

Múlt héten kezdődött és december 19-ig tart a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontban a kárt okozó és veszélyes vaddisznók kilövése

Befejeződött a Zöld város elnevezésű projekt Solton. A záróünnepséget kedden tartották meg a Törley Bálint utcában épült kétemeletes szolgáltatóháznál.

A Petőfi Népe december 7-ei számában található anyakönyvi híreket itt olvashatja.
Karácsonyi ünnepekre való felkészülésbe próbálnak segítséget nyújtani.

Az MVM Démász Áramhálózati Kft. munkatársai rekordsebességgel építették át a Kecskeméti Hulladéklerakó mentén futó hálózatot a fehér gólyák védelmében.
Hirdetés

4600 Forint | Divat, ruházat, ékszer | Gyõr-Moson-Sopron | Gyõr

A szegedi Csonka János Technikum tizenhárom végzős autószerelő diákja látogatott el kedden a kecskeméti repülőbázisra.
Idén megtartja hagyományos adventi hangversenyét a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa.

Nyílt napot rendezett kecskeméti telephelyén a Royal Traktor Zrt.

Balla Piroska, a kecskeméti Szivárvány Óvoda óvodapedagógusa szerint az óvodai élet kimeríthetetlen ihletforrás, és vallja, hogy feszültségoldásra, megnyugtatásra is nagyon jó egy-egy vers.

A kormány döntése értelmében mintegy félmilliárd forint támogatást nyert a város út-, parkoló- és járdaépítésekre – közölte Csányi József polgármester.

A Kecskeméti Köztemetőben lévő sírjánál emlékeztek meg hétfőn Szegedi Sándorról

A Petőfi Népe december 7-ei számában található anyakönyvi híreket itt olvashatja.

Hétfőn a Bács-Kiskun megyei nyomozók és járőrök 6 személyt fogtak el, és további 4 előállításáról intézkedtek. Egy fő bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

Szerdán folytatódik a „Hírös Szabadegyetem – Szenior Akadémia„. Ezúttal azonban már online formában csatlakozhatnak az idősek az előadáshoz.

A szolgálatot teljesítő rendőrök hétfőn összesen 221 határsértőt tartóztattak fel és 33 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
Hirdetés

5000 Forint | Divat, ruházat, ékszer | Gyõr-Moson-Sopron | Gyõr

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy hol kell forgalomkorlátozásra számítani kedden Bács-Kiskun megyében.

A női NB II. U21 F csoport nyolcadik fordulójában a Miskolci VSC volt a HÉP-Röpke SE vendége a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csarnokában szombaton

December 6-án akár járvány van, akár nem, a mikulás mindenképpen meglátogatja a gyermekeket, még ha a kórházba is kell mennie utánuk.
A helyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat az idei advent első heteiben is várja a felajánlásokat.

Adventi koszorú és karácsonyfa világítja be a mélykúti piacteret, ahova megérkezett a mikulás szombat este.

A nagy sikerrel futó Elisabeth című musical öt előadásában is látható Serbán Attila színművész, énekes, aki Szemenyei Jánost helyettesíti Luigi Lucheni szerepében.

Rendőrségi télapó igazoltatott tegnap Kecskeméten, a Petőfi Sándor utcában.
Az Összefogás az Állatokért Közhasznú Alapítvány sikerként értékeli legutóbbi kampányát.

Életének 96. évében elhunyt Dr. Makay László szülész-nőgyógyász főorvos

Befejeződött Kecskeméten a Széchenyi sétányon lévő, köznyelvben Szarvas térnek nevezett kis tér felújítása.

Az Országgyűlés gazdasági bizottságában tartott meghallgatásán az ellenzék kecskeméti Mercedes-gyárral kapcsolatos felvetésére is reagált Szijjártó Péter.

Összesen száz pizzát, gyümölcsöt, süteményt és dallamos jó kedvet vitt a mikulás a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich Utcai Általános Iskola nehéz sorsú diákjainak.

Gyakorló és leendő édesanyák adományokkal lepték meg Mikulás alkalmából a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórházának Csecsemő- és gyermekosztályát.

Pusztai József, a Magyar Veterán Motorok Baráti Körének kalocsai csoportvezetője egy év kihagyás után rendezhette meg újra a jótékonysági Mikulásgurulást.

Egy hónapig, január 5-ig várják a jelöléseket az ÉrtékVagy! díjra, ami a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának fontosságára hívja fel a figyelmet.

Gyermekének és zene töltötte meg péntek délután a kecskeméti Katona József Emlékházat