Szoljon.hu legfrissebb hírei

A rendőrség szerint a két ember által összehangolt, dzsihadista inspirációjú merénylettervről van szó.

Sikeresen pályázott a hatszázhúsz lelkes település a Belügyminisztérium szociális tüzelőanyag kiírására.

Magyarországon eddig mintegy ezer gyermek vesztette el szüleit a koronavírus-járvány következtében – mondta.

Pántos bodyban pózolt az énekesnő.
A férfiakra a pakisztáni törvények értelmében akár életfogytig tartó börtönbüntetés vagy halál is várhat.

Véradókat köszöntöttek szerda este a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének Véradók napi ünnepségén az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.
Számítások szerint Bige László és üzlettársai hét éven át 36 milliárd forint kárt okoztak a magyar gazdáknak – mondta a politikus.

A kormány még hétfőn meghozott döntése értelmében a diszkók péntektől január 6-ig nem fogadhatnak vendégeket.

A norvég nagymester megtartotta hárompontos előnyét és 6,5-3,5-re vezet.

Fehér léckerítéssel veszik körbe a díszparkokat az ezerhatszáz lelkes tiszazugi településen, Csépán.

Állateledelt adományoztak a Szolnok Városi Állatotthonnak a Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai.

Magyarországon 2014 óta ösztönzi az állam a nyugdíjas évekre vonatkozó öngondoskodást.

A kórház tájékoztatása szerint állapota stabil, és a kemoterápiás kezelések után várhatóan napok múlva hazatérhet.

„Megvédjük hazánk és Európa határait, nem adjuk föl szuverenitásunkat és megvédjük a magyar szülők jogait” – írta a miniszter.
Hirdetés

300 Forint | Lakás, otthon, kert, barkács | Bács-Kiskun | Baja
Az elkövetők a hatalmon lévő Avami Liga ifjúsági szervezetének tagjai voltak.

Zártkörű lesz Kóbor János temetése, de a tervek szerint a rajongóknak is lesz lehetőségük elbúcsúzni a hétfőn meghalt zenésztől. A hamvait a kérésének megfelelően a Balatonba szórják majd.

Javul például az erdei kerékpáros-infrastruktúra.

Különleges betlehem díszíti Öcsödöt. Figuráit Murányi Sándorné faragta ki Ytong-téglából, a munkát még nyáron kezdte.

Operajelenet és rövid koreográfia létrehozására írt ki pályázatot fiatal alkotóknak a Magyar Állami Operaház.

Már hagyomány, hogy a szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc AMI diákjai kézzel készített karácsonyi ajándékkal lepik meg a szeretteiket.

Az 51 éves egykori tornászt múlt pénteken tüdőgyulladással szállították a soproni kórházba.
Az államtitkár leszögezte, hogy a magyar nemzeti értékek megőrzéséhez összefogásra van szükség.

A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A tévhitekkel ellentétben a műfenyőkkel többet ártunk a környezetünknek, mint élő vagy vágott fa vásárlásával.
Hirdetés

4600 Forint | Divat, ruházat, ékszer | Gyõr-Moson-Sopron | Gyõr
A kéthetes karantént mindannyian az otthonukban tölthetik le.

Kisvasút és matchbox helyett sminkpaletta.
A politikus szerint sem a magyar baloldal, sem Brüsszel nem akarja, hogy a magyar emberek dönthessenek saját családjuk és gyermekeik jövőjéről.

Tekintettel az országos és a helyi járványügyi helyzetre, határozatlan időre korlátozott ügyfélfogadási rendet vezettek be a polgármesteri hivatalban.

Az öröm könnyeit morzsolták, a meghatódottság pillanatait élték át annak a családnak a tagjai, akik a múlt és a jelen szépséges összekapaszkodásának lehettek a tanúi egy esküvőn.

Egils Levits a diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. és újrafelvételének 30. évfordulója alkalmából érkezett Budapestre.

A magyar férfi kosárlabda-válogatott a 43., míg a női csapat a 28. helyen áll a nemzetközi szövetség (FIBA) által kiadott világranglistán.

Az előadás címszerepét, Józsefet Balogh Eszter jeleníti meg kivételes hangú mezzoszopránként.

Kevesebb vizet, áramot és gázt kellene elhasználnia a magyaroknak – ezt még korábban nyilatkozta a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter. Kíváncsiak voltunk, mit gondolnak a baloldal miniszterelnök-jelöltjének kijelentéseiről megyénkben.
Egy rendőrségi forrás szerint a tűzoltók két órával azután érkeztek a helyszínre, hogy az első lángok felcsaptak.
Hirdetés

5000 Forint | Divat, ruházat, ékszer | Gyõr-Moson-Sopron | Gyõr

Rendszeresen szervez véradásokat a Tiszafüredi Rendőrkapitányság, melyen a kapitányság dolgozói mindig nagy számban vesznek részt.

Elhunyt II. Erzsébet egyik legfőbb bizalmasa, aki végig támogatta uralkodása alatt.

Megválasztotta Olaf Scholzot kancellárnak szerdán a német szövetségi parlament (Bundestag).
A csomagokat ezúttal is a Magyar Vöröskereszt juttatja el a nélkülöző családoknak és az egyedülálló idős embereknek.

A 2022-es év választottjait kedden jelentették be.
A levélben felhívják a figyelmet arra, hogy a korábban kapott védőoltások hatása néhány hónap elteltével gyengül.

Az estélyibe öltözött nézők maszkjaikat elegáns ruháik színéhez és stílusához igazították.

A Semmelweis Egyetemen (SE) az elmúlt hónapokban nyolc-tízszeresére nőtt a légúti tünetekkel kezelt kisgyerekek száma.

Magyarországon hozza létre első, Dél-Koreán kívüli gyárát a lítum akkumulátorokhoz szükséges katódok gyártásával foglalkozó EcoPro BM.
Száznegyvenmillió forint értékű hamis parfümöt találtak az M1-es autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszán két Budapestről érkező teherautóban – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-t.

Korábban megírtuk, már a NAV is nyomoz a Cseh Katalinhoz köthető cégháló ügyében. A Mandiner felkereste a hatóságot, valóban házkutatás történt-e a momentumos politikushoz köthető telephelyen, és ha igen, milyen ügyben.

Rembrandt festménye a Rothschild család tagjainak tulajdonában van, eddig exporttilalom vonatkozott rá.

„Tudhattad volna, hogy erre megy ki a játék” – mondta neki a 44 éves férfi.

A pont nélkül sereghajtó és már biztosan búcsúzó Ferencváros csütörtök este a Bayer Leverkusent fogadja.

Ez történt kedden.
Így alakult a Tisza és a Zagyva vízállása szerdára.